Közhasznú alapítványunkat 2004 elején hoztuk létre Budapesten. Fő céljaink a nők egészségének védelme, küzdelem a nők oktatásáért és jogaiért, életkörülményeik javítása világszerte. Tevékenységünket főleg egészségügyi és szociális területen fejtjük ki, de mivel a nők szerepének erősítése nem szorítható ezekre a területekre, a nők társadalmi-, jogi-, művészeti- és tudományos szerepvállalását is támogatjuk. Megalapulásunktól kezdve nemzetközi jelenlétre törekszünk.
Világszerte egyre nagyobb figyelem fordul a nők helyzetének javítása felé, részben azért, mert még a fejlett demokráciával rendelkező országokban is a nők aránya a döntéshozó pozíciókban nagyon alacsony, részben azért, mert felismerték, hogy a jövő nemzedék egészséges anyákat követel. A Föld túlnépesedése már visszafordíthatatlan károkat okozott részben a környezetnek, részben a szegénységben felnövekedett generációknak. Ez ellen a nők oktatásával és jogaik erősítésével, valamint a korszerű fogamzásgátlás minél szélesebb körbe való eltejesztésével lehet védekezni. Az ENSZ Millennium Declaration-nek a 3. pontja a nemek egyenlőségének támogatását és a nők helyzetének erősítését, míg 4. pontja a gyermekhalandóság csökkentését tűzte ki célul. A 4. pont külön kiemeli a tervezett terhesség támogatását, amivel önmagában felére lenne csökkenthető a gyermekhalandóság.
Tevékenységünkkel a fenti célok megvalósítására törekszünk, erőforrásaink nagyobb részét a leginkább rászoruló régiókban, elsősorban a fejlődő országokban megvalósítandó programjainkra fordítjuk. A célok megvalósulását felvilágosító programokkal, a korszerű egészségügyi, higiénés és fogamzásgátlási ismeretek minél szélesebb körbe való eljuttatásával, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésével, különböző adományokkal szeretnénk segíteni. Programjaink kialakításakor figyelembe vesszük az egyes régiók társadalmi-, jogi- és vallási különbözőségeit, a programok megvalósításakor a helyi közösség tagjainak minél szélesebb körű bevonására törekszünk, ezzel is munkalehetőséget teremtve.
A mezopotámiai Astarte a szerelem, a tudás és a termékenység istennőjeként kifejezően szimbolizálja Alapítványunk céljait, és mivel egy élő kultúrkörnek sem része, kifejezi Alapítványunk nyitottságát a különböző kultúrák irányába.
Alapítónk, Szirony Zsolt egy nemzetközi holland bank amszterdami központjának nemzetközi üzletfejlesztésen dolgozó alelnöke. Az Alapítvány működtetői, Dr. Boros Edina és Dr. Gazdag Dávid a nők egészségvédelmének területén már tapasztalatot szerzett orvosok. Felügyelőbizottságunk tagjai mind nők, köztük két jogász és egy orvos.