Hírek, újdonságok

            Alapítványunk idén tartja első karácsonyi ünnepségét a Retortában december 22-én, ennek kapcsán az alábbiakban röviden összefoglaljuk eredményeinket.

 

            Megalapulásunk óta felvettük a kapcsolatot számos, a nemzetközi fejlesztés területén dolgozó nonprofit szervezettel, részt vettünk több nemzetközi kongresszuson. HAND Szövetségbeli tagságunk révén a több ezer európai civil szervezetet tömörítő CONCORD-nak is tagja lettünk, ahol három különböző munkacsoportban alapítványunk vezetőségének tagjai aktív részvételt is vállaltak.

            Nemzetközi kapcsolatainkra másik kiemelkedő példa a Jane Goodall Intézettel történő együttműködésünk. Dr. Jane Goodall-lal több személyes találkozó során egyeztettük a közös munka lehetőségeit. Mindkét szervezet kiemelkedően fontosnak tartja a nők, lányok oktatását, így a jövőben elsősorban ezen a területen tervezünk közös programokat. Az Intézet magyarországi Roots & Shoots szervezetével is együttműködünk középiskolásoknak tervezett felvilágosító előadássorozatunk során, mely reproduktív egészségügyi, jogi, szociológiai, társadalmi és környezetvédelmi témákat érint.

            2004 októbere óta nagy sikerrel zajlik országos közvélemény-formáló kampányunk, melynek során Alapítványunk elnöke az ország vezető médiumaiban való rendszeres megjelenések során tájékoztatja a társadalmat a reproduktív egészségüggyel összefüggő problémákról, a nők egészségügyi állapotáról a világban és Magyarországon, az ezekkel összefüggő Millenniumi Fejlesztési Célokról, valamint a legmodernebb kezelési lehetőségekről.

            2004 végétől kezdődően 2 hónapon keresztül zajlott a Presolution Kommunikációs Irodával és a Gfk. Piackutató Intézettel közösen végzett internetes felmérésünk a magyar nők fogamzásgátlási szokásairól és elvárásairól. A felmérés eredményét a médiában széleskörűen ismertettük, a kutatás eredményeit későbbi munkánk során felhasználjuk.

2005 februárjában az Astarte Alapítvány közreműködésével az Elite Magazinban Szülészeti-Nőgyógyászati különszám jelent meg, ahol a szakma elismert képviselőit és szakterületeiket ismerhették meg az olvasók, valamint Alapítványunk munkáját is bemutattuk.

            2005 tavaszán pályázatot hirdettünk Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályok számára, aminek célja az általuk végzett megelőző és felvilágosító munka ösztönzése volt. Mivel célunk az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése is, a legjobb pályázatokat benyújtó Osztályokat orvosi műszerek vásárlására elkölthető utalványokkal jutalmaztuk. Szintén 2005 tavaszán zajlott internetes nemzetközi fotópályázatunk várandós nők számára. Mindkét pályázat hivatalos eredményhirdetését a Tranzit 2005 nevű 2 napos rendezvényen tartottunk, melyet a HAND Szövetséggel közösen rendeztünk a Millenáris Parkban a Nemzetközi Fejlesztés Napjain.

            Ugyanezen rendezvényen hirdettük ki nemzetközi fotópályázatunk első három győztesét.

            Nemzetközi tevékenységünk során a BOCS Alapítványon keresztül támogatjuk az India Gujarat államában működő ESP Iskolahálózatot, ami több,mint 35.000 szegény családból származó gyerek ingyenes oktatását és ellátását biztosítja.

            Jelenleg tavaszi a magas csecsemőhalandóság okait kutató igényfelmérő utunk szervezésével foglalkozunk Kazahsztánba. Dr. Kardos Gábor adjunktus, kazah programunk vezetője fogja vezetni delegációnkat.

 

 

 

 

 
 
 
Programok

 

Pályázat Szülészet-Nőgyógyászati Osztályok számára

 

 

 

   Az Astarte Alapítvány kiemelten fontosnak tartja az orvosok, illetve az egészségügyi szakszemélyzet által végzett felvilágosító és megelőző tevékenységet. Magyarországon sajnos még napjainkban is aggasztóan magas a nem kívánt terhességek, az abortuszok, a koraszülések és a kis súlyú újszülöttek száma.

   Mindezek figyelembevételével az Astarte Alapítvány ismételten pályázatot hirdet Magyarország összes Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya számára, melynek célja az osztály dolgozói által az említett témákban kifejtett felvilágosító és megelőző munka ösztönzése.

   A pályázat tárgya tanulmány írása az alább felsorolt témák egyikében:

  1. Hogyan vesz részt az Osztály az ellátási területén a nem kívánt terhességek és abortuszok számának csökkentésében
  2. Mit tesz az Osztáy az ellátási területén a koraszülések és kis súlyú újszülöttek arányának felmérése és csökkentése érdekében
  3. Tetszőleges ország reprodukciós egészségügyi helyzetének átfogó elemzése

   Az Astarte Alapítvány céljának tekinti az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését is, ezért a három legjobb pályázatot benyújtó Szülészet-Nőgyógyászati Osztályt, mint korábban is orvosi műszerek vásárlására elkölthető utalványokkal kívánja jutalmazni.

 

 

Felhasználónév
Jelszó
 
Ha még nem regisztrálta magát megteheti itt